Ez is én vagyok, ezek is mi vagyunk! E-mail

AIK_hromkettA TÁMOP 3.1.4 –B „Köznevelés az iskolában” projekt keretei között közösségi eseményeket valósítunk meg intézményünkben. Ezek közül elsőként az „Ez is én vagyok, ezek is mi vagyunk” című rendezvényt szerveztük meg, amelynek lényege, hogy iskolánk tanulói mutassák meg magukat az eddigiektől eltérő, szokatlan módon. A rendezvényen bemutatkoztak másképp, amelynek nagy sikere volt a nagyszámú érdeklődő körében.   Képek a programról

 
Ünnepélyes tanévnyitó 2015/2016. E-mail

DSC02093Iskolánkban augusztus 31-én volt a tanévnyitó ünnepség, ahol Farkas Zoltánné igazgatónő elmondta, hogy az iskolában megtörténtek a nyári felújítási, karbantartási munkák, az iskola készen áll a tanév indítására. Az idén 3 telephelyen, összesen 390 gyermek tanul 17 tanulócsoportban 42 pedagógus irányításával.   A Tanévnyitó képekben További képek... Tájékoztató a tankönyvekről és az étkezésről

 
Aranyérmes atléták a körzeti versenyen! E-mail

111_12015. szeptember 21-én került sor Gyomaendrődön a Körzeti Diákolimpia Egyéni Versenyre, ahol iskolánkat 35 tanuló képviselte. A tanulók rövidtávfutásban, dobó- és ugró számokban illetve kitartó futásban versenyeztek. A versenyen összesen 46 gyerek vett részt 2 iskolából. 

Legeredményesebb tanulónk a IV. Korcsoportban Farkasinszki Dominika volt, a kislabdahajításban elért 52m- es teljesítménye kimagaslott a mezőnyből.

Bővebben...
 
Burai Petra ezüstérmes E-mail

12063703_924190977616490_115599849832953304_nIsmét kegyeibe fogadta az időjárás az atlétika szerelmeseit Békéscsabán a Tünde utcai Sportcentrumban megrendezett, első ízben kiírt egyéni verseny alkalmából a Dél- alföldi Régióban. A versenyre Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról, Hódmezővásárhelyről, Szentesről, Gyuláról, Békésről, valamint a gyomaendrődi bázisiskoláiból érkeztek versenyzők.

Bővebben...
 
Ősz témahét 2015. E-mail

DSCN6716nMóka, kacagás, játék, alkotás és sok-sok finomság. Ez volt a jellemző az Ősz témahetünk Vitamin napi programjára az alsó tagozaton.  Délelőtt a zöldségből, gyümölcsből készült finomságok kóstolására volt lehetőségünk, majd ezt a kézműves, játékos jellegű foglalkozások követték. A termésekből, levelekből készült alkotások a folyosókon kerültek kiállításra. ami a kifogyhatatlan ötleteket és az ügyes, szorgalmas kezek munkáját igazolja.

Bővebben...
 
Kiváló eredmények a mezei futóversenyen E-mail
12143347_936404189728502_6923920724739114692_nIsmét a legnagyobb létszámot megmozgató sportversenynek bizonyult az endrődi sportpályán november 4-én megrendezésre kerülő verseny ahol közel 150 gyerek vett rész a gyönyörű időben, kiváló feltételek között lebonyolított rendezvényen. Négy korcsoportban avattak bajnokot a mezei futóverseny körzeti döntőjében...
Bővebben...
 
Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusai E-mail

DSCN7329n2015. november 14-én, szombaton, a Nyíregyházi Főiskolán került megrendezésre a 10. Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa, országos matematika versenye.  Ebben a tanévben 12 megye 33 intézményéből 116 fő, 2-8. osztályos gyermek versenyzett a döntőben. Képek a versenyről

Bővebben...
 
Körzeti asztalitenisz versenyeredmények E-mail
IMG_5925Gyomaendrőd körzetének asztalitenisz rajongói gyűltek össze a Diákolimpia alapszintű versenyén, ahol körmérkőzéses torna keretén belül valós képet festhettünk a versenyzők felkészüléséről. Ágoston István kiváló szakember egy rögtönzött technikai értekezlet keretén belül ismertette a legfontosabbakat, majd Vaszkán Gábor körzetfelelős köszöntötte a megjelenteket. Eredmények:
III. korcsoport:2. Kata Patrik.  IV. korcsoport:2. Szmola Szabolcs, 3. Tóth Zoltán
 
Kiváló szereplés a teremversenyen E-mail
10_XXL_nMinden előzetes várakozást felülmúlva, a januári létszámot megduplázva 25 csapatban pontosan 200 versenyző vett részt a Dél- Alföld Régió decemberi teremversenyén Kecskeméten a Lánchíd utcai Általános Iskola tornatermében. A Magyar Olimpiai Bizottság által támogatott Sport XXI. Program teremversenyén az U 11- ben 15-, míg az U 13-ban 10 csapat igyekezett minél eredményesebben szerepelni...
 
...  
Bővebben...
 
Karácsony a 3.a-ban E-mail

PC160008nOsztályunk most is, mint minden évben megrendezte a karácsonyi családi napot. A gyermekek műsora után a szülőkkel és a pedagógusokkal együtt közösségi játékokat játszottunk. Ezt követően kézműves foglalkozáson pihentük ki a „fáradalmakat” ahol orbitális méretű kókuszgolyókat, gyümölcssalátát készítettünk, mézeskalácsot díszítettünk, s természetesen „energiafeltöltésképpen” el is fogyasztottuk azokat. Képek a programról

Bővebben...
 
Őszi vetélkedősorozat eredményhirdetése E-mail

IMG_0003nA Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya 2015 őszén vetélkedősorozatot hirdetett meg a 7. osztályok számára. A 3 fordulóból álló versenyen az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek bővítésre nyílt lehetősége tanulóinknak. A feladatok megoldása során többek között esszét kellett írniuk a gyerekek jogairól, verset a Zenei Világnap alkalmából, cukorbeteg étrendet illetve szívbarát menüt állítottak össze, plakátot készítettek.

Bővebben...
 
Farsangi vigasságok E-mail

DSC03588k

„Táncra, táncra kisleányok, daloljatok fiúk,

itt a farsang, haja-huj, ne lássunk most szomorút!

Mert a farsang februárban nagy örömet ünnepel,

múlik a tél, haja-huj, s a tavasznak jönni kell!” (Pálfalvi Nándor)

Csütörtök délután maskarába öltöztek az alsó tagozatos gyerekek iskolánkban...   Képek a Farsangról

Bővebben...
 
Amőbabajnokság 2016. E-mail

IMG_0039nIskolánk diákönkormány-zatának szervezésében február 17-én délután amőba bajnokságon mérettethette meg magát az osztályokból 3-3 tanuló. A korosztályok játékosai mind megmérkőzhettek egymás ellen, majd a játszma végén az azonos pontszámot gyűjtők még egy menetben szerezhettek pontot a másik fél ellen. Így a bajnokság végére kialakult a sorrend melyből az első három helyezett oklevelet kapott és jutalomban részesült.    Képek a versenyről 

Bővebben...
 
Újra az Öveges-laborban E-mail

IMG_0019Az idei tanévben újra lehetőségünk adódott arra, hogy a hetedikerseink és a nyolcadikodsaink egy-egy délelőttöt eltölthessenek Szarvason, a Vajda Péter Evamgélikus Gimnázium Öveges-laborjában.   A 7.a-sok laborgyakorlata  
A 8.b-sek foglalkozása   A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium honlapja

Bővebben...
 
Ég a kisze ... E-mail

DSCN8410n„ Ég a kisze, lánggal ég, bodor füstje felszáll. Tavaszodik kék az ég, meleg a napsugár.

Mire füstje feloszlik, a hideg köd szétoszlik,  egész kitavaszodik.” 

Március 8-án délelőtt nem csak a lányokat köszöntöttük, hanem megpróbáltuk elzavarni a rossz tulajdonságainkkal együtt a telet is!  Képek a Kiszebáb égetéséről

 
Kirándultunk, táboroztunk... E-mail

hatodik_aA Forster Központ és a Dobó István Vármúzeum örökségturisztikai pályázatot hirdetett az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára. A nyertes diákok Eger és Sirok várát kereshették fel, ahol megismerkedhettek a török kézben lévő végvárak életével, bepillantást nyerhettek a török hódoltság idején élő emberek életébe, a magyar végvári katonák életmódjába.

Bővebben...
 
Igazi őszi akadályverseny.... E-mail

IMG_0002nHagyományos év eleji programunk az Őszi túra szeptember 4-én, pénteken került megrendezésre. Alsós osztályaink egy része a kellemes ártéri séta után játszótéren ügyeskedett, voltak, akik kerékpártúráztak és voltak, akik a gyomai lombsétány végigjárása után a fürdőben töltötték a délelőttöt.
Képek a felsősök programjáról    Eredményhirdetés

Bővebben...
 
Ismerkedés az autizmussal E-mail

IMG_0008Napjainkban újabb és újabb kihívásokkal kell szembe néznie a pedagógusoknak. Ilyen kihívást jelent az autista tanulók integrált oktatása is. Az utóbbi években egyre több kisgyermek küzd ezzel a problémával, s mivel a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolában is tapasztaltuk a meglétét, ezért a tantestület egy továbbképzés keretében szerzett információt az autizmusról.

Bővebben...
 
Őszi vas- és papírgyűjtés E-mail

pizap.com14444902299441nHagyományos programjaink keretében, október 9-10-én, iskolánk tanulói a diákönkormányzat által megszervezett vas- és papírgyűjtésen vettek részt. A kedvezőtlen időjárás ellenére a két nap alatt, szülői segítséggel 52 tanulónk 3600 kg vasat, 7300 kg papírt, 53 kg alumíniumot és 3 kg rezet szállított ki a helyszínre, mintegy 250 000 ft értékben.

 
Október 23-ai megemlékezés E-mail

pizap.com14455377971401kpizap.com14456101032711pizap.com14455383157181pizap.com14455388143241

 
Karsai Gábor az országos döntőbe jutott E-mail
IMG_0414November 11-én a Bogárzó lóversenypályán került megrendezésre a megyei diákolimpiai döntő. A versenykiírás értelmében a megyei döntők 1-4 helyezett versenyzője jogosult képviselni megyénket az áprilisban Gödöllőn sorra kerülő legmagasabb szinten. A korcsoportonként felmenő rendszerű lebonyolításban a következő eredményeket érték el tanulóink:
 
Bővebben...
 
Tátikáztunk egy jót!! E-mail

DSC02576nCsicsi, Z’Zi Labor, Beatrice, 100 Folk Celsius, AronChupa, Hungária, Flo Rida, Meghan Trainor, Michael Jackson, Macklemore & Ryan Lewis, Deorro x Chris Brown, Aqua, Fifth Harmony, nyugdíjas zombi tánc, Kowalsky meg a Vega „főszereplésével” ebben az évben is nagy sikerrel zajlott le november 18-án a Tátika.  Tátika_eredmények_2015  Képek a díjkiosztásról Sok-sok kép a versenyprogramról       

 
Rácz Adrián körzeti sakkbajnok lett E-mail

IMG_0004nKiváló rendezési feltételek mellett került megrendezésre az alapszintű verseny, ahol több mint 40 tanuló vett részt. Vaszkán Gábor a Gyomaendrődi Városi Diáksport Bizottság körzetfelelőse kiemelte a sakk pozitív hatásait a logikai feladatok megoldásában a tanulmányi munka során. Kovácsné Bácsi Ilona a legfontosabb szabályokat ismertette és vázolta a lebonyolítás menetét.Eredmények: III. korcsoport fiú: 1. Rácz Adrián, lány: 2. Kiss Eleonóra, 3. Jónás Mariann   Képek a versenyről

 
Ez kész cirkusz! E-mail

PC100042nEbben az évben a Mikulás a Rózsahegyi-s gyerekeknek kedvezményes cirkuszjegyet is hozott. Ennek eredményeképpen december 10-én Budapestre utaztunk, s megnéztük a Fővárosi Nagycirkusz káprázatos Balance című 2 és fél órás előadását. A Nemzeti Múzeum meglátogatása egy félreértés miatt majdnem kudarcba fulladt, de Etike néni határozott fellépésének és a múzeum dolgozóinak köszönhetően a múzeumlátogatás sem maradt el. Köszönjük a Mikulásnak az élményt, Etike néninek a szervezést. 2.a, 3.a és 4. a osztály   Egy hangulatos video az előadásról    Képek a kirándulásról

 
„Jézus minden évben a földre száll „ E-mail

DSC02865n A Karácsonyi műsor képei
Kollégiumi Karácsony az Örömsüti csapattal

Meglátogatott minket a Mikulás   Városi gyertyagyújtás 

 Gyertyagyújtás-Jégvarázs    Ég a harmadik gyertya is!    Karácsonyi vásár A folyosók díszítése  Karácsonyi kiállítás

 

Szállt a dal az ünneplőbe öltözött hetedik évfolyamos tanulóink ajkáról november 27-én az iskola tornatermében. Több éve hagyomány már iskolánkban az adventi gyertyagyújtás. A várakozás időszakát szépítik meg a pénteken reggelenként műsorukkal a hetedikesek.

Bővebben...
 
Szertornás és FitKid sikerek E-mail

index2015. december 14-én került megrendezésre Békéscsabán a Diákolimpia megyei döntője (szertorna). A Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola tanulói I. korcsoportban képviseltették magukat. Az öt lány: Farkas Lara (1.b osztály), Farkas Lili, Fekécs Zsófia (2. b osztály), Sztvorecz Gréti (1. a osztály) , valamint Vass-Róza Jázmin (2. b osztály) a 3. helyen végeztek.

Bővebben...
 
A 2.a és a 3.a Helytelenkedő Hete E-mail

P2090004nEzt a hetet a helytelenkedésnek szenteltük. Hétfőn mindenki hupikékbe öltözött, s egy alkalmas időpontban hullahopp karikáztunk, horgásztunk. Kalapos kedden kalapban kocogtunk, kötelet húztunk és kislabdával kugliztunk. Szalagos szerdán székfoglalóztunk, majd szalaggal szlalomoztunk. Csütörtökön, a farsang napján „csütörtököt mondtunk”. Pizsamás pénteken párnacsatáztunk, s a végén punnyadtunk egy kicsit. Nekünk egész héten Karnevál volt.  Kedvcsináló helytelenkedő képek

 
Zrínyi Matekverseny E-mail

zrinyi2016nIdén február 19-én, pénteken délután szerveztük meg a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóját az iskolánkban. Ennek a versenynek már több mint 20 éve adunk otthont és ezúttal is közel száz tanuló versenyezhetett együtt, közülük 48-an rózsahegyisek, Részletek eredmények a mategye.hu honlapon.

 
A padláson is voltunk E-mail

23862588_bdbc8fde688192961497f449d20be239_xln2016. február 25-én Szolnokra, a Szigligeti Színházba látogattunk, ahol egy csodálatos délutánt töltöttünk el. A padlás című musicalt néztük meg. Nagyon sokan érdeklődtek a színdarab után, így sikerült 52 fővel elutazni. Remekül szórakoztunk a két órás előadáson, sok humoros és megható jelenetet láthattunk. Főbb szerepekben a szolnoki színház színészeit láthattuk, többek között Dósa Mátyást és Molnár Nikolettet.  Képek a színházlátogatásról
Dógi Csenge, Gellai Fanni és Óvári-Tímár Zoé 7. b


 
Emlékeztünk 1848-ra E-mail

DSC04200A 168 évvel ezelőtti forradalmi napokra és a szabadságharc eseményeire emlékeztünk meg pénteken délelőtt az énekkar és az irodalmi szakkör tagjainak segítségével. A megemlékezést iskolagyűlés követte, amelyen felelevenítettük a félévzárás óta eltelt hetek tanulmányi- és sportsikereit, programjait.  Képek a megemlékezésről

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2
Joomla SEO powered by JoomSEF