Atlétika edzőtábor 2011. E-mail

P1160394Augusztus 22- 27 között került sor a Buda- Cash Békéscsabai Atlétikai Club szervezésében a 6- 13 éves gyerekek számára az immár hagyományosnak mondható tehetségkutató- tehetséggondozó nyári tábor.    Képek a táborról


Több mint 50 atléta jelölt vett részt a 6 napos összetartáson, amely szervezett keretek között minden gyermek számára mozgáskultúra fejlesztést, de elsősorban rendkívül sok élményt nyújtott. A csapat nagy részét a békéscsabai gyerekek alkották, de 11 fő vett részt Gyomaendrődről - akik minden nap autókkal érkeztek -, de voltak mezőberényi, csabacsűdi és kondorosi gyerekek is.

A tábor menetrendjét Medovarszki János edző, utánpótlás szakágvezető állította össze, mind a hat nap minden percére ponosan lebontva a programokat.

Minden nap az edzések egy játékos formájú bemelegítéssel kezdődtek, majd ezután 3 műhelycsoportban dolgoztak a gyerekek: Medovarszki János utánpótlás szakágvezető a futásokat, Forczek Győző testnevelő- edző az ugrásokat, míg Vaszkán Gábor testnevelő- szakedző a dobásokat tanította a gyerekeknek. A bemelegítések levezetésében komoly segítséget nyújtott Erdős Péter testnevelő- edző, illetve Agbaria Mona és Laczó Erna atléták is. Állandó segítséget nyújtott Budai Zoltán, aki Vaszkán Gáborral együtt fotóriporteri feladatokat is ellátott. A kezdeti lépéseknél még Benkő Balázs is segédkezett.

Az, hogy a foglalkozások után a hasunkat is teletömjük Czeglédi Katalin marketing- menedzsernek, Urbanikné Rosza Mária edzőnek, Káman Zoltánnénak és Gragor Lászlónénak köszönhető. Minden ebéd után rendkívül izgalmas tombola- sorsoláson vettünk részt, ahol értékes nyeremények vártak gazdáikra.

A délutáni foglalkozások között szerepelt a Hungarotel Torna Clubnál tett látogatásunk, ahol Unyatinszki Mihály kiváló edző segítette a fiatal atlétákat bevezetni a tornasport rejtelmeibe. Idén is 2 alkalommal tettünk látogatást az Árpád- Fürdőbe, ahol a legnépszerűbb a csúszdázás volt, a legügyesebbek pedig a nagy medencében is fitogtatták képességeiket. Tettünk egy nagyon hangulatos sétát egy lovas tanyára, ami a rekkenő hőségben nem kis megpróbáltatás elé állította az azon résztvevőket.

Csütörtökön a Csaba tv riporterei és a Békés Megyei Hírlap munkatársa látogatott ki hozzánk, riportokat készítve János bácsival, Gábor bácsival és néhány gyerekkel, ami azóta már a tv-ben is lement, illetve másnap az újság hasábjain is olvashattunk ( Kati néninek köszönhetően, minden gyerek színes fénymásolatban meg is kapta a cikket ). Ezt követően egy óriási locsolkodásba kezdett a sisere had, ugyanis Germán Tibor edző- gondnok épp a soros pálya öntözést végezte, amikor a rekkenő hőségben a gyerekek engedélyt kaptak egy kis felfrissülésre és beállva az öntöző berendezés alá egymást locsolva frissítették fel egymást, amelyet követte egy közös fürdőzés a vizes árokban.

Pénteken házi verseny formájában mérkőztek meg a gyerekek 4 versenyszámban: 60 m, kislabdahajítás, távolugrás és 200m/ 400m- en. Minden dobogós helyezett értékes ajándékot kapott az eredmény hirdetésnél. Ezt követően történt meg a hivatalos táborzárás, ahol mindenki gazdag tárgy jutalmazásban részesült.

Sokakban felvetődött annak kétsége, hogy szükséges- e a 6. nap is, az ott tapasztalt élmények alapján mindenképpen megállapíthattuk, hogy igen! Egy játékos bemelegítés után, kimentünk a ligetbe és a gyerekek birtokukba vehették a modern játszóteret, ami óriási élményt nyújtott mindenki számára. Ebéd után mindenki jégkrémezhetett egyet és már véget is ért a 6 napos edzőtábor.
Egy valamiben a jelenlévőkkel mindannyian megegyeztünk: jövőre mind itt leszünk a következő táborban!

A beszámolót készítette Vaszkán Gábor testnevelő tanár, atlétika szakedző


Osztd meg ezt a cikket az ismerőseiddel!
 
 
Joomla SEO powered by JoomSEF