Tehetségműhelyek

Az 1120/2009. Kormányhatározat III.4. pontja, melyben foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009/2010 évi cselekvési programjának megvalósítása érdekében az Oktatásért Közalapítvány pályázatot írt ki az általános és középiskolai korosztály valamint az érettségi utáni szakképzésben tanuló szakközépiskolai fiatalok számára kidolgozott programok szervezésére és megvalósítására. 

 

A kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként jelölte meg:

 

a) A tehetségsegítő hagyományok őrzését és gazdagítását,

b) A tehetségsegítő programok integrált rendszerének létrehozását,

c) Egyenlő hozzáférés biztosítását a tehetségsegítés területén,

d) A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelését,

e) A tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülését,

f) A tehetség fejlesztését és hasznosulását segítő környezet kialakítását.

 

A pályázati programok pénzügyi segítséget nyújtanak a következőkben:

 

  • A 2010/2011-es tanév második felében létrejövő tehetséggondozó műhely kialakításának, működtetésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosításához.
  • Tehetséggondozási témában felkészült szakemberek megbízásával hozzájárulni a tehetségazonosító és gondozó munka szakmai színvonalának továbbfejlesztéséhez.
  • A tehetség műhely kereteiben megvalósítandó komplex fejlesztési program biztosítása a tehetség számára.
  • Tehetségnap szervezéséhez

 


Iskolánk pedagógusai az alábbi nyertes, azaz támogatott Tehetségműhelyek létrehozásában vettek részt, részben azok pályázati előkészítésében, részben azok tényleges megvalósításában:

 

 

Pályázat címe, kódszáma

Tehetségműhely, pályázó neve

Támogatási összeg

Tehetségsegítés és tehetséggondozás a gyermekvédelmi szakellátásban

NTP-OKA-XVII-010

NTP-OKA-XVII-011

Szivárvány Kreatív és

Szelíd Gesztenyék Humán Tehetségműhely

Hétszínvirág- Tüskevár Szolgáltató Nonprofit KHBT.

2* 900 000 Ft


A hátrányos helyzetű településeken és kistérségekben, a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférést javító kezdeményezések támogatása

NTP-OKA-XIX-08

Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit KHBT.

1 000 000 Ft

 Fogyatékkal élő gyermekek oktatását végző intézmények és tehetséggondozó szervezetek közötti együttműködést segítő

NTP-OKA-XVI-023

Nagylátószög Kreatív Tehetségműhely

Rózsahegyi Kálmán K. Ált. Isk.

800 000 Ft

Közoktatásban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása

NTP-OKA-XXI-455

Atlétika Sport Tehetségműhely

Rózsahegyi Kálmán

Diáksport Egyesület

500 000 Ft

Roma tehetségműhelyek és fiatal roma tehetségsegítők támogatása

NTP-OKA-XXIII-055

NTP-OKA-XXIII-043

Hagyomány Tehetséggondozó és

Identitás Tehetséggondozó Műhely

Rózsahegyi Kálmán K. Ált. Isk.

2* 1 000 000 Ft



Táborozással kezdték a vakációt a tehetségek... E-mail

XVII.plyzat-Tbor_078A Szivárvány Kreatív és a Szelíd Gesztenyék Humán Tehetségműhely néhány napos táborozása során két csoportban folytak a foglalkozások. Az egyik csoport drámajátékkal foglalkozott ( Négyszögletű.. 14 egyforma testvér), míg a másik a díszletet készítette és további kézművestecnikákat tanultak...  A táborozás képei itt és itt találhatóak. A tájházban készült képeket pedig itt lehet megnézni. További képek

 
Tehetségműhelyek az iskolánkban E-mail

Nagyltszg_2011.05.11._023A 2010/2011-es tanév második felében létrejövő és működő tehetséggondozó műhelyek munkájáról információkat és képeket találhatnak ebben a menüpontban

 

 
Cél a tehetségígéretek fejlesztése E-mail

2011.05.28._NTP-OKA-XVII._001Elkészült a Négyszögletű kerek erdő egyik díszlete, lezajlottak az első próbák szövegkönyv nélkül. A Szivárvány és a Szelíd Gesztenyék Tehetségműhely résztvevői gyereknap alkalmából csokitortát kaptak, amit két játék között a cukrászdában fogyasztottak el.   Képeket itt találhatnak az érdeklődők

 
Ügyesednek az atléta-tehetségek E-mail

P1140776Vége felé közeledik a Tehetségprogram, a tehetség- ígéretek eredményei egyre biztatóbbak, mind a motorikus képességeik, mind az alap- kompetenciáik terén. Képek az edzésekről és a finommozgásokat fejlesztő órákról.

 
Házmaketteket építettek a Tehetségműhelyben E-mail

2011.05.21._156Ragyogó napsütésben építették fel a gyerekek először a putrit, majd a vályogházat. A félkész ház, félig kész  tetején már fészket is rakott a gólya. Közben szólt az autentikus cigányzene...

Képek a programról

 
A Nagylátószög Kreatív Tehetségműhely... E-mail

Nagyltszg_2011.05.11._023résztvevői saját készítésű képkeretbe rendezték a róluk készült fotók fekete-fehér nyomtatott változatát. Feladatuk a felületkitöltés, lényegkiemelés mellett a fotómontázs sajátosságainak alkalmazása volt. A feladat sikeres megoldását az alábbi képek bizonyítják.

 
Táboroztak a Tehetség- műhely részvevői E-mail
Identits_Hagyomny_163A Hétszínvirág-Tüskevár Bónom-zugi nyaralójában, csodálatos időben kézműveskedtek, játszottak, ismerkedtek a holtág növény - és állatvilágával a Hagyomány és az Identitás Tehetséggondozó Műhely résztvevői.  Képek az 1. napról   A 2. nap felvételei
 
Atlétika Sport Tehetség- műhely E-mail

P1130106A sporttehetségek felismerésének és gondozásának programjában kiemelten fontos szerep jut az alapkészségekben felfedezett "gyengeségek" fejlesztésnek is.

Képek a fejlesztőórákról  Az edzések pillanatai

 
Tehetségnappal zárult az Atlétika Program E-mail

DSC03496A jövő tehetségígéretei közösen versenyezhettek az iskolánk jelenlegi atlétikai bajnokaival. Finom ebéd, epertorta, közös játék, kézműveskedés tette még kellemesebbé a napot. Külön köszönet illeti a Hétszínvirág-Tüskevár Bt. munkatársait, Havelda Jánosné Ági nénit és családját!   Képek a Tehetségnapról

 
Elfogyott a kakaspörkölt... E-mail

DSC03076Tartalmas délutáni programmal fejeződött be az Identitás és a Hagyomány Tehetségműhely féléves tevékenysége. A finom kakaspörkölt, süti, üdítő mellett a résztvevők színes kiadványt kaptak a tanultakról és az elmúlt hónapok emlékezetes pillanatairól.    Képek az utolsó foglalkozásról

 
Grafomotoros kézségek fejlesztése... E-mail

1az Atlétika Tehetségműhelyben. A fejlesztést segítik a teremben végzett ügyességi gyakorlatok: a testrészek erősítése, összeragadt testrészek játék, kéz-egészalak körberajzolása, lámpafényfogó, jobb és baloldal erősítése, keresztezett nagymozgások...  

Képek itt találhatók

 
Kirándultak a Tehetség- programok résztvevői E-mail

2011.05.21._220A május 21-idélutánt a Neibort tanyán töltöttük, ahol falmászás, lovaglás és íjászkodás volt a program. A jó hangulathoz hozzájárultak a finom szendvicsek tízóraira és uzsonnára, illetve a sütik és a rostoslevek.     Képek itt találhatóak

 
Ludas Matyi illusztráció és szélcsengőkészítés E-mail

2011.05.07._063

Munkában a Szivárvány Kreatív és Szelíd Gesztenyék Humán Tehetségműhely résztvevői

A május 7-i program főtémái ezúttal az állatok voltak. A gyerekek Ludas Matyi illusztrációt és szélcsengőt készítettek csigaház és kagyló felhasználásával.

 

Képek itt találhatóak

 
Ismerkedés a Tájházzal... E-mail

2011.04.16._145és a hagyományos kézműves technikákkal.                            

Képek az április 16-i foglalkozásról

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2
Joomla SEO powered by JoomSEF