A régió legjobbjai E-mail

mesdk.JPG Első helyezettek lettek a Mesélj Európa döntőjében a nyolcadikosaink.

 

 

A kecskeméti Katona József Könyvtár, az Alternative English School és a Békés Megyei Europe Direct közös szervezésében indult el idén is ez az Európai Nyelvi Díjat nyert angol nyelvi versenysorozat, a Mesélj Európa. A márciusi regisztráció lezárásakor a versenyre 69 csapat nevezett Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből. Ekkor minden csapat kapott egy-egy európai uniós országot, melynek a későbbiekben és a versenyben végig fontos szerep jutott.

A verseny több fordulóból állt, melynek során online vetélkedőn mérettek meg elsőként a csapatok. Ezután egy plakátot kellett készíteni, valamint egy színházi ajánlót írni az előadandó színdarabhoz. Az 5-6-os korosztálynak a regisztrációkor kapott ország népmeséjét, a 7-8-os korosztálynak az adott ország egy történelmi eseményét kellett a későbbiekben színpadra vinni. Két elődöntőt szerveztek áprilisban, Békéscsabán és Kiskunfélegyházán. Ide már korosztályonként a legjobb 10 csapat jutott be.

A békéscsabai elődöntőt iskolánk mindkét csapata megnyerte, egyedüliként képviselve Békés megyét. A döntőre a két elődöntő első három helyezettje jutott be, melyet május 8-án rendeztek Kecskeméten. A döntőben, az 5-6-os korosztályban iskolánk csapat az 5. helyen végzett, míg a 7-8 korosztályosok versenyét megnyerték nyolcadikosaink, megelőzve olyan iskolákat, mint például a szegedi Ságvári gyakorlóiskola, ahonnan egyébként több csapat is érkezett a versenyre. Nyereményünk egy Euro-nyelvvizsga lehetőség, valamint egy könyvcsomag volt.

Örömünket csak fokozta, hogy szintén iskolánk tanulója, Baráth Bernát kapta a legjobb színészi alakításért járó különdíjat.

Felkészítőjük Szedlák Réka.

Gratulálunk!

  Itt vannak az oklevelek.

Képek a versenyről.

 
Joomla SEO powered by JoomSEF