|
A rangos mezőnyben tanulóink I. helyezést értek el, maguk mögé utasítva békéscsabai, gyulai illetve több gyomaendrődi csapatot is.
Iskolánk meghívást kapott a budapesti Amerikai Nagykövetség, a Magyar- Amerikai Partnerség Egyesület és a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium által szervezett Amerika nap programjaira, melynek keretein belül vetélkedőt szerveztek nyolcadik osztályos tanulóknak. A rendezvény színvonalát több amerikai diplomata, konzul illetve nyelvoktatási iroda képviselője is emelte.
A vetélkedő témája természetesen az Amerikai Egyesült Államok volt, azon belül a gyerekeknek számot kellett adniuk tudásukról az ország történelmét, földrajzát és kultúráját illetően. A versenyre Békés megye számos iskolájából 12 csapat nevezett, iskolánkat Liszkai Kata Danicza, Paróczai Zsófia ás Vaszkó Áron 8.a osztályos tanulók csapata képviselte. A versenyben amerikai elnökök és híres emberek felismerése, államok neveinek felsorolása, fontosabb évszámok, történelmi események képekben, ünnepek és szokások, híres épületek, jelképek szerepeltek.
Az alapvető tudás mellett fontos volt a talpraesettség, gyorsaság, illetve a csapatmunka. Az angol nyelv használata is főszerepet kapott, hiszen Amerikát kellett népszerűsíteni, illetve reklámozni egy angolul megírt hirdetésben.
Felkészítőjük Szedlák Réka.
Gratulálunk! |