Pályaorientációs Nap |
November 10-én rendeztük meg iskolánkban a pályaorientációs napot. A program célja az volt, hogy bővüljenek a tanulók pályaválasztással kapcsolatos ismeretei, piacképes szakmákkal ismerkedjenek meg. Az alsósok programjai képekben A felsősök pélyaorientációs anpja Látogarás a Csárda-Text Kft-nél A 7-8. évfolyam diákjai közelebbről láthattak bele Gyomaendrődi Járás három középfokú intézményének életébe, beszélgethettek diákokkal, szakoktatókkal.A többi évfolyam életkoruknak megfelelő, játékos tevékenységek során ismerkedett különböző szakmákkal.Megnézhettek két tűzoltóautót is iskolánk udvarán, beszélgethettek a tűzoltókkal munkájuk fontosságáról, előadást hallgathattak meg a tűzvédelemmel, katasztrófa védelemmel kapcsolatban. Néhány osztály helyi munkahelyeket tekintett meg. A harmadik évfolyam a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tangazdaságába látogatott el, ahol hintóztak, állatokat simogattak, részt vettek bálagurító és talicskatoló versenyen. Mindenhol szívesen fogadták a gyerekeket, amit ezúton is köszönünk az érintett munkahelyeknek.
|