A Parasport Napja |
A tavalyi évhez hasonlóan, iskolánk most is csatlakozott a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) által immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő programhoz. Az alsós és felsős tanulók egyaránt érzékenyítő programokon vettek részt, ahol megismerkedhettek a magyar parasporttal és a fogyatékossággal. Az alsósok Bartos Erika meséin keresztül dolgozhatták fel a témakört, melyekhez színezőket is készítettek. Képek a programokról
Az érzékszerveik korlátozásával különböző játékokkal merültek el a fogyatékossággal élők nehézségeikben. A felsős osztályok osztályfőnöki óra keretében a Magyar Paralimpia Bizottság által közreadott videó anyagokkal ismerkedtek meg. A megtekintett lélekmozgató anyagok után beszélgetéssel és totó kitöltésével mélyítették el ismereteiket.Testnevelés órákon olyan játékok kerültek előtérbe, amelyeket parasportolók űzhetnek, mint például az ülőröplabda és a csörgőlabda. Emellett a kerekesszék híján a kosárra dobálás sima széken ülve történt. A program hatásáról összegségben elmondható, hogy nagy szemléletformáló hatása van. A gyerekek elképedve tapasztalták milyen sikereket tudnak elérni parasportolóink. Az általános véleményük az volt, hogy minden fogyatékossággal élő személy nagy tiszteletet érdemel. Rájöttek, hogy milyen szerencsések, hogy ez a nehézség elkerüli őket, illetve arra is, hogy sosem szabad feladni. |