„A népmesékben nem az a fontos, hogy mennyire igazak, hanem hogy számodra miféle kincset rejtenek!”
Iskolánk őszi programjainak fontos része, hogy szeptember végén, a Magyar Népmese Napján, méltó módon megemlékezzünk Benedek Elek születésének évfordulójáról. Idén is a 4. évfolyamos tanítók és tanulók szervezték meg a programot, amely a hónap elején meghirdetett ’’ A kedvenc népmesém ” című rajzpályázattal indult. Szeptember 29-én az alsós tanulók és tanítók összegyűltek a tornateremben,
ahol először két tanuló röviden elmondta, hogy miért is ünnepeljük ezt a napot, majd a „Hetet egy csapásra” című mese dramatizálásával folytatódott a program. A kissé tréfás mesét még inkább megfűszerezte a szép, színes díszlet, és a mesebeli lényeknek beöltözött gyermekek előadása. Ezután kihirdették a rajzpályázat eredményét. A tanulókat értékes ajándékokkal jutalmazták. A szebbnél szebb alkotások közül nehéz volt választani, ezért különdíjak is kiosztásra kerültek. Zárásként a gyermekek nagy örömére és lelkesedésére saját maguk is részesei lehettek a történetnek, hiszen lefényképezkedhettek a mese díszleteivel és a szereplő tanulók jelmezeivel. Képek a programról
|