Iskolánk volt tanulói, Horvát Fanni és Horvát Kitti egy igazán különleges helyen, az Elte Távol-Keleti Intézet keleti nyelvek és kultúrák, koreai szakán kezdték meg az idei tanévben tanulmányaikat. A két lány ázsiai kultúrák iránti érdeklődése már általános iskolában megmutatkozott, nagy örömmel tölt el, hogy egyre közelebb kerülnek gyerekkori álmuk megvalósításához. Egykori osztályfőnökükként kíváncsian kérdezgettem őket az idáig vezető útról, ők pedig lelkesen meséltek.

„Elsősorban az volt az oka, hogy a koreai szakot választottuk, hogy már kiskorunk óta érdeklődtünk az ázsiai, legfőképpen a koreai kultúra iránt, amit filmeken, zenén, barátokon keresztül ismertünk meg. Már általános iskolában is látszott az, hogy az idegennyelvek tanulása nem okozott nagyobb nehézségeket. Ezért már ekkor eldöntöttünk, hogy olyasvalamivel szeretnénk foglalkozni a jövőben, ami jól megy és érdekel is.

A gimnáziumi évek során is egyértelmű volt a kitűzött a cél, így annak megfelelően készültünk az egyetemi felvételire. A sikeres érettségi után mindketten magas pontszámmal felvételt nyertünk az ELTE keleti nyelvek és kultúrák, koreai szakára. A koronavírus helyzet miatt alapból szokatlanul indult az első félév, a gyakorlati órák jelenléti oktatásban zajlottak, az előadások online. A legizgalmasabb pontja a félévkezdésnek talán az volt, hogy négy nappal a tárgyfelvétel véglegesítése előtt tudtuk meg, hogy fel kell vennünk egy mellékszakot a koreai főszak mellé. Az egyetem rengeteg lehetőséget kínált, a régészettől kezdve, a különböző nyelveken keresztül, a pénzügyi oktatásig bármit lehetett választani. Ekkor döntöttük el, hogy egy olyan mellékszakot fogunk választani, ami habár nagy kihívás lesz, hasznunkra fog válni a jövőben; a japán minorra esett a választásunk. Volt bennünk némi aggodalom, hiszen ezelőtt soha sem tanultunk japánul. Tartottunk attól, hogy esetleg nem fogjuk tudni tartani a tempót a nulláról kezdve. Heti 6 órában koreai nyelvórákon veszünk részt anyanyelvű koreai tanárnővel (aki egyébként nagyon jól beszél magyarul), heti 6 órában japánul tanulunk (2 órában magyar tanárral, 4 órában anyanyelvű japán tanárokkal). Mivel koreaiul már az egyetem előtt is beszéltünk, így az mondhatni egészen könnyűnek bizonyult az első félévben. Japánból rengeteg kitartásra és szorgalomra volt szükség, a tankönyvünkben hetente dolgoztunk fel 1 teljes fejezetet, lehetőség sem volt "lustálkodni", ha valaki teljesen az alapoktól kezdte a nyelvet. A nyelvórák mindegyikén, minden nap dolgozatokat írtunk, amik beleszámítottak a félévi jegybe. A gyakorlati tárgyakon kívül kulturális, történelmi kurzusokat is teljesítenünk kell, illetve alapozó bölcsésztárgyak is a követelmények részét képezik. Betekintést nyerhettünk nagytudású professzorok által a nyelvészet, irodalomtudomány és vallástudomány alapjaiba. Az első félévet kitűnő átlaggal zártuk, amit az egyetem tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazott a második félévben. A jelenlegi félévet is ugyanolyan lendülettel kezdtük, éppen a közelgő záróvizsgákra való készüléssel töltjük a napjainkat.

Ha a járványhelyzet jobbra fordul, mindenképpen szeretnénk majd különböző programokra, ösztöndíjakra pályázni, amelyek keretein belül Koreában vagy Japánban tanulhatnánk pár hónapot, hogy kipróbálhassuk anyanyelvi környezetben is az eddig megszerzett nyelvtudásunkat. Az év második felére tervben van, hogy mindkét nyelvből nyelvvizsgát teszünk.

Napjainkban a növekvő koreai és japán cégek magyarországi befektetései miatt szerencsére úgy tűnik, hogy nem lesz gondunk az elhelyezkedéssel a diploma megszerzése után, de igazából már az első félévben kaptunk fordítói állásajánlatot a gödi Samsung gyártól, persze, ez még nem igazán fért volna bele a sűrű órarendünk miatt.”

Köszönjük, hogy meséltetek magatokról, büszkék vagyunk Rátok, további sok sikert kívánunk.

Tóth Magdolna, egykori osztályfőnök.